Természetesen nem ilyen egyszerű a képlet, de mi most fellebbentjük a fátylat a nagy titokról. Ha van kedved, tarts velünk! Megtudhatod honnan ered ez az ünnep, s néhány szerelmi praktikát is megosztunk veletek. Szóval Rómába kezdődött minden. Az olaszok, mint tudjuk, nagyon szeretnek mulatni, szeretik és kedvelik az ünnepeket, s ez régen sem volt másként. Az egyik ilyen kedvenc ünnepük volt Lupercakia, amelyet február 15-én tartottak. Luperca egy istennő volt, még hozzá ő volt az erdők, mezők, tüzek urának Faunusnak hitvese. S ha már istenekről van szó, hát kijárt nekik egy évben egy nap, amely napon áldozatot mutattak be nekik az emberek. Ezen a napon Róma népe a város leghíresebb dombjához vonult, s annak rendje és módja szerint tette a dolgát, állat és kenyéráldozatot mutattak be istenüknek. Az áldozati kecskék bőréből szíjakat hasítottak, amivel a férfiak megcsapkodták a mellettük álló lányokat. Persze, a jó öreg Juno istennő is szereti mindenbe beleártani magát. Ugyanezen a napon az ő tiszteletére egy faládába összegyűjtötték a lányok neveit, amelyet fiatal és természetesen nőtlen férfiak húztak ki. Így egyszerre letudták az ismerkedést is, és hát kezdődhetett a szerelem. Ha komolyra fordult a dolog, akkor a következő év ünnepén össze is házasodhattak. Így lett ez a nap a szerelmesek napja. De hogy mitől lett Valentin nap? S hogy ki is volt Valentin? A legendák szerint egy római papról van szó, aki a keresztényeket segítette, s ezért II. Claudius császár 269. február 14-én kivégeztette. Pártfogói persze nem feledték, s halálának napját róla nevezték el, majd kikiáltották a szerelem és szeretet ünnepének. 496-ban Celasius pápa elrendelte, hogy Luperca ünnep helyett Szent Valentinra emlékezzenek február 14-én. A keresztény világban hamar elterjedt ez a szokás, s már is Angliában találhatjuk magunkat az 1400-as években. Az angolszászok már akkor is tudták, hogy hogyan kell a másik szívét rabul ejteni. A fiatalok apró ajándékokkal, versekkel lepték meg egymást. Franciaországban is ismert lett a játék. Ők visszatértek a régi gyökerekhez, annyi különbséggel, hogy egy szív alakú piros dobozból húzták ki a fiúk és lányok, leendő kedvesük nevét. Aztán szép lassan, úgy az 1700-as évek tájékán megjelentek az első Valentin verseskötetek. A 19. században, pedig a Valentin napi üdvözlőkártya küldése vált szokássá. Valentin egyébként magyarul Bálintot jelent, ezért nálunk Bálint napként is szokták emlegetni. Hazánkban a 90-es évektől vált egyre népszerűbbé a szokás, hogy ezen a napon ajándékkal lepjük meg kedvesünket. Persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy az idő múlásával ez a nap nemcsak a szerelmesek napja lett, hanem egyszerűen a szereteté is. Így illő minden olyan embert megajándékozni ezen a napon, aki a szívünkhöz közel áll és oly kedves nekünk. Egy csoki szív, egy szál virág vagy egy kedves kis üdvözlet a szülőknek, testvéreknek, a legjobb barátoknak is kijár. Azt se feledjük el, hogy nemcsak Valentin napkor fontos a szeretet, a törődés, a figyelmesség! S most jöjjön, aminek jönnie kell. Íme néhány praktika, hogy hogyan csinálták régen a nagyok, hogyan hódították meg azt a bizonyos nagy Őt. Azért nem kell túl komolyan venni ezeket a fortélyok, ma már más szelek fújnak és sokkal hatásosabb egy kedves mosoly vagy néhány kedves szó. Régen úgy gondolták, ha a szerelem nem jön magától, akkor ott már csak a varázslat segíthet. Ilyen hókuszpókusznak számított, ha kilenc magvú almát evett a lány. Ilyenkor a kilenc magot egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe kellett tenni, s akkor tuti, hogy nem maradt el a szerelem. Akik már nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökké tartson, egymás hajszálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást. A csángók ugyanezt cselekedték a körömmel. Meg kell hagyni eléggé ízléstelen, de hát a szerelemért mindent. Ennyi hasznos ismeret után, nem árt megjegyezni egy nagyon fontos és komoly szabályt: Minden ünnep attól szép, mert az emberek érzik és hiszik, hogy az a pillanat értük és nekik szól. Tehát boldog Valentin napot!